8.
Egyenként hívták be a fiatalokat, így Anicét a nehéz ajtó dördülése után kettesben maradt Oszkárral. Félhomály uralkodott odabent, mely inkább a sötét felé hajlott, kissé dohos, hivatali "könyvtárszag" lengte körül. Ezt a helyiséget ismerte, mióta édesanyja betegeskedett sajnos neki kellett intéznie a hivatalos ügyeket. De a csend, az szokatlan volt a számára, hiszen máskor nyüzsgés vette körül, a sok szegény ember társasága, kik kiabálva próbálták védeni igazukat, vagy követelni azt a keveset, melyet ez a település adhatott nekik. Nem volt ideje gondolkozni, mert Oszkár hátranézett lapos válla fölött:
- Gyerünk, ifiúr, nem babazsúrra érkeztél!
Anicét kizökkent mélázásából, és szíve szerint nagyon szeretett volna valamilyen csípős megjegyzést tenni, de úgy gondolta, csak csökkentheti az esélyeit mindenféle téren, így inkább hallgatott, és csöndesen követte a ficsúrt az épület belseje felé. Végigsétáltak a hosszú folyosón, fel egy rövid lépcsőn, és egy magas, fehér ajtó elé érkeztek. A fiú ezen a helyen még sohasem járt, így kíváncsian tekintett körbe, bár Oszkár ezt sem igazán díjazta:
- Vár odabent az ezredes úr, ebben a küldetésben a saját szemével óhajtja kiválasztani az embereket, magam sem értem, miért, hiszen úgy volt, mindenkit elvisznek.. - ezzel kitárta az ajtót, és taszított egyet a fiún, aki megremegett a visszafojtott dühtől, hogy ne térítse kicsit udvariasabb viselkedésre egy-két ökölcsapással. De mire ezt is végiggondolhatta, már be is zárult mögötte az ajtó, és hunyorognia kellett az erős, fehér fényben.
- Hozta Isten, fiatalember! - szólt egy idősebb férfi hangja feléje. Alig eszmélt még Anicét, mert egy hipermodern helyiségben találta magát. Mintha más bolygón termett volna, sosem gondolta, hogy az ósdi hivatali épület ilyen helyeket is rejt. A tágas terem oldalán egy hosszú asztal állt, és minden fehér volt, ezért is vakult el annyira belépéskor. A hosszú asztal túlsó végén egy idős, ősz hajú és bajuszú ember ült. Ő intett a fiú felé:
- Jöjjön csak közelebb, én Szakáts ezredes vagyok.
- Acél Anicét, szolgálatára!
- Szép, dallamos neve van, remélem, kiérdemli a szolgálat alatt is!
- Minden erőmmel azon leszek, Uram!
- Ezt is szerettem volna hallani. Viszont néhány teszten át kell esnie, ezt ugye megérti? - az ezredes úr érdekes módon meglepően emberi volt, még mintha ő kérne elnézést, mert teszteknek vetik alá a jelentkezőket!? - húzta fel szemöldökét gondolatban Anicét.
E pár szó váltása közben Anicét elérte az idős embert, ki felállt az asztal mellől, és kezet nyújtott a fiúnak. Mindeközben már a mellette lévő ajtóra mutatott:
- Fáradjon csak be, és sok sikert!
Anicét belépett, és még mindig gondolataiba volt mélyedve, mert ilyen furcsa sorozáson ő még életében nem vett részt.
És meglepetése csak fokozódhatott.. Azzal ugyan tisztában volt, hogy a hadsereg a legmodernebb eszközöket használja, no de ennyire!? Ő azt gondolta, majd ki kell töltenie néhány pszichológiai tesztet, megnézik nem-e színtévesztő, stb.. No de, azt már mindenki tudja, hol kell hinni! És ő nem éppen templomban tartózkodott..
Elsőnek szimulációs gyakorlaton esett át, a dolog nagyban hasonlított egy számítógépes játékhoz, csak ilyen 4D-snek lehetett volna leginkább nevezni. Beült egy pilótaszékbe, és mindenféle ellenséggel összeakadt ott, nem repülőgépszimulátor volt, hanem kezdve a kézitusától minden egyébbel meg kellett küzdenie, mérték, hogy mennyire ellenálló, lelkileg mennyire terhelhető, stb.. Mivel nem a székben zajlott az egész teszt, hanem különböző gépeken. Ha Anicét valaha járt volna fitnesszteremben, talán az ott található gépekhez hasonlíott volna néhány elemet.. De mivel számára ez ismeretlen volt, így csak csodálkozott, de jól bírta.. Aztán persze volt pszichológia is, volt olyan teszt, mennyire bírja a gravitáció elvesztését, megváltozását.. Jó pár órát igénybe vett az egész, mire sikerült a végére verekednie magát. Zúgott már a feje, és fizikailag is nagyon kifáradt. Mégis úgy érezte tele van energiával, és egyáltalán nem bánta meg a döntését. Mikor mindezen túl esett, ismét az ezredes úr szobájában találta magát. Mit szoba, terem..
- Nos, Acél közlegény. Annyi időt kap, míg elköszön családjától, s közli velük, hogy holnaptól a hazát szolgálja, mert hajnali 6-kor önért megy gépkocsink, mely a bázisra szállítja, hogy megesküdjön rá, élete árán is nemzetünket fogja védelmezni. Értette!?
- Igenis, Ezredes Úr!
