9.

Anicét igen vegyes érzelmekkel baktatott hazafelé. Hol nekilódult, hol lelassított, mert félt édesanyja reakciójától. Hogy a Hivatalból hogyan jutott ki, arra nem is emlékezett egészen. Miután közölte vele az ezredes a döntésüket, hamar kint találta magát a Hivatal épületéből, de nem azon az úton, ahol bejutott. Oszkár egy úgynevezett hátsó kijárathoz vezette, s mielőtt kiengedte volna azon, a szokásos lekezelő, kioktató modorában látta el szóban útravalóval:
- Itt mész ki, hogy ne kelljen azon a csőcseléken átverekedni magad - kezdte, majd végigmérte a fiút, aki igen szegényes ruházatot viselt -, bár téged is még csak egy megbízás emel ki közülük egy pár milliméterrel - konstatálta Anicét felháborodott pillantását, majd enyhe megvető vigyorral a szája sarkában folytatta: - Aztán szépen hazafelé veszed az irányt. Nem kell a haveroknak a kocsmában elmesélni mi történt most veled, miként ment le a teszt, mert aki ezt teszi a hadsereg megsemmisíti. Ezzel a megbízással aláírtál egy titoktartási nyilatkozatot is.
- Tudom jól - szólalt meg hősünk, gondolatban olyanforma szavakat elnyomva, mint nyomorult seggfej -, ráaádsul TÉNYLEG aláírtam egy ilyen nyilatkozatot! - nyomta meg a szót, hogy éle legyen. - Szegény családból származom, mégis több vagyok nálad, ha pedig beállok a haza szolgálatába több méterrel úszom a fejed fölött, fontoskodó aktakukac! - szűrte az utolsó szavakat a fogai között, tudta, érezte, hogy nem kellene, de egyszerűen nem bírta visszafogni magát, annyira zavarta ez a modor. Mert valaki szegény, attól még van önbecsülése. Oszkár csak nézett, kinyitotta az ajtót, és taszított egy nagyot a fiún, hogy lehetőség szerint hasra esve hagyja el az épületet. Anicét gyorsan megkapaszkodott az ajtófélfán, nem esett hasra, és Oszkár csak a gyilkos pillantásában részesülhetett, mielőtt bevágta utána a nehéz tölgyfaajtót.

Aztán most itt van úton hazafelé. Estére nyúlt már az idő, hűvös szürkület lepte be a tájat. Kicsit didergett is nyárias ingjében, de nem foglalkozott vele. Úgy gondolta, komolyabb kihívások elé fog majd nézni, mint egy kis alkonyi hideg elviselése a következő napokban, hetekben.. Esetleg években? Nem tudta meddig fog tartani a háború, hogy meddig tarthat. De ezzel nem volt egyedül, mert ezt még a hadsereg és a politikusok sem tudták. Mélyet szippantott a hűs légből, ami frissnek azért nem volt mondható, mert a környezetszennyezés mára olyan mértéket öltött, hogy állandó szmogban éltek az emberek. Kezdték már felélni a Föld összes tartalékát, önmagukat pusztította az emberiség. Az ismerős utcákon lelassított, nézelődött, sok emlék tornyosult fel lelkében. Búcsúzott. Úgy érezte, ő már nem fog ide visszatérni soha többé. De így legalább még egy kicsit segíthet a családján. Mert ha itthon marad sem tudna mit tenni, pénzt keresni nem lehet sehogyan, és nekik nincsen semmijük, hogy az újabban divatba jövő cserekereskedelemben részt vegyenek. Hamarosan a régi iskolája elé érkezett, melynek be volt deszkázva az ablaka. Lelki szemei előtt megjelent egy verővényes nap, amikor az emeleti ablakon kihajolt, és éppen akkor érkezett érte édesanyja, vidám volt, nevetett, miközben fölnézett az ablakra, és intett neki. Gondtalan volt a nevetése, fiatalos.. Ifjú anyuka, aki kisfiáért jött érte az iskolába, hogy hazatérve finom vacsorával kínálja, és együtt görnyedjenek az olvasókönyv fölé, vagy a matekfüzetbe irkáljanak, hogy együtt bogozzák ki az kisfiú számára oly bonyolult példa végeredményét. És akkor érkezett meg édesapja is a gyárból. Motorgyárban dolgozott, ahol különböző utóalkatrészeket gyártottak, mindig, friss olajillattal érkezett, melyet a kis Anicét "motorszagnak" hívott. Szeme előtt hullámzani kezdett az emlékkép, miközben szertefoszlott. Keserű könnyek mardosták szemét, nem volt ő olyan nagyon kemény fiú, mint gondolta. Ő csak azt kívánta volna, minden lehessen olyan, mint akkor, mikor még idilli család voltak. Sosem voltak gazdagok, de amire szükségük volt, az megvolt. De minden elromlott, és már csak a halál szabadíthatja fel a nehézségek alól, gondolta. Így közeledett otthonuk felé, mélázásából Nadine hisztérikus sikolyai zökkentették ki:
- MIÉRT, MIÉRT????
Odaszaladt húgához, ki már jajveszékelt, sosem látta még ilyennek.
- Nadine, mi történt, mi baj? - kiáltotta, miközben Nadine a karjába roskadt, úgy nézett fel rá hatalmas, könnyáztatta szemeivel:
- Édesanyánk meghalt.